Balázs Júlia Műhely

Balázs Júlia Emlékkonferencia

2022. május 11.

Titkok Háza, Székesfehérvár

Balázs Júliára, mint nőre és mint természettudósra emlékezünk. Mindkét szempont fontos számunkra. Nőként, feleségként, anyaként megvalósított tudományos pályájával jelentősen megelőzte korát s bebizonyította, hogy az önmegvalósítás folyamata egy nő számára sem okszerűen terhelt kompromisszumokkal. Ezt pedig nemcsak saját munkájának egyedülálló értéke támasztja alá, hanem az is, ahogyan gyermekein, unokáin tovább öröklődik a magas minőségű alkotó készség. S amint a mai napon módunkban lesz unokájával, Detre Örs Hunorral beszélgetve ezt személyesen is megtapasztalni, egyúttal figyelmünket az akkori tudományos munka mai folytatására fordíthatjuk, vagyis az akkor megálmodott jövő mai megvalósulása kapcsán gondolkozhatunk el a ma, általunk megálmodható jövőn.

A vizsgált időablakban a család fejlődése töretlen. Az emberiség fejlődése viszont már összetettebb képet mutat. A tudományra irányuló akkori optimizmus soha nem látott technikai, technológiai és gazdasági fejlődést hozott, de meghozta mindennek az árnyoldalát is, mégpedig a tragikus méreteket öltő környezetszennyezést, a biológiai diverzitás letörését, a természetes életterek drasztikus lecsökkenését, a klimatikus viszonyok negatív tendenciáit, társadalmi labilitásokat. Az egyre súlyosabb negatívumok kezelését is a tudománytól várjuk. Mindazonáltal már van egy tapasztalatunk arról, hogy az ún. fejlődés folyamán nem elegendő csak előre, hanem elengedhetetlenül fontos oldalra, sőt hátra is figyelni. Ezért tartjuk nagyon fontosnak konferenciákon tájékozódni a tudomány legújabb trendjeiről, illetve arról a tudományos vízióról, amiből a jövő, a következő generációk jövője keletkezik. Ebből a célból szerveztük meg ezt a konferenciát, amihez színvonalas közös gondolkozást kívánok mindannyiunknak.