A női dimenzió - - III. évfolyam 2. szám

[Keltezetlen, a fejedelem saját kezű írása.
Kiadva: Szilágyi Sándor (szerk.):
A két Rákóczy fejedelem levelezése,
Budapest, 1875. 583–594.]

 „Meggondolván az úr istennek amaz igen igaz, változhatatlan mondását: por vagy s porrá kell lenned, én is, mint halandó s óráját nem tudó ember, nem akarván utolsó órámra az
én rendelésemet beteges és fájdalmas, erőtelen állapatomra halasztani, hanem most az én irgalmas, kegyelmes istenemnek igen kegyes engedőlméből tűrhető egészséggel s ép elmével bírván: […]

Mindeneknek előtte azért áldom és dicsérem az irgalmas istennek nagyságos, méltóságos, felséges nevét, ki az eleimet kicsinből nagyra s engemet is az ő ingyen való irgalmából igaz idvözitőnk evangeliomi vallásában engede születnem ez nyomorúságos múlandó világra, nemcsak ép kézzel, lábbal, elmével, de még külső jókkal is annyira megáldott, hogy azt az nemzetem közül senkivel ez ideig azt nem cselekedte, arra is erőt, segítséget és értéket szolgáltatván, az idegen nemzetek köztök (e helyett: között) is kedvességet szerezvén, mind az ő isteni tiszteletinek terjesztésében, oltalmazásában, (mind) az én szegény, elpusztult, s fogyásra jutott hazám s nemzetemnek is segélnem engedett
volt. […]

Édes atyámfia, szerelmes feleségem, tégedet is az úr istennek gondviselése (alá) ajánlak; az a mindenható isten, ki oltalmazásod volt, az én holtom után is mutassa meg rajtad úgy az ő áldását s oltalmazását, élhess az ő tetszése szerént idvösséges, csendes, nyugodalmas életet minden háborgatóid ellen, ha kik találtatnának is, és szégyenitse meg azokat, téged pedig magasztaljon fel azoknak bosszúságokra. Nekem pedig megbocsáss, ha mit együtt laktunkban vétettem volna is; mert én is csak ember voltam; arról bizonyságot teszek az isten s az ő szent angyali előtt, mitől fogva az úr isten összvehozott bennünket, se szebbet, okosbat, gazdagabbat s akármi dicséretre méltó személyt nálodon kívül nem láttam, néztem, s hozzád igaz tökéletes szeretettel voltam. Köszönöm édesem, az te én hozzám való igaz szeretetedet is, kit mind jó s gonosz állapotomban bőségesen te hozzám bőségesen megmutattál, kiért az mennynek, földnek teremtő istene mind lelkidben, testedben áldjon meg s jövendőben is az örök dicsőségben egymással egyesítve is dicsérhessük az mi jó istenünket, az úr Jézusért adja úgy. […]”