A női dimenzió - - IV. évfolyam 1–4. szám

Történelmi-történeti ismereteink két vonatkozásban kezdenek jelenünk megértésében és fenntarthatóságában mind több figyelmet követelni. Az egyik fontos és látványos folyamat, ami a technológiák fejlődésének következményeként az individuum felszabadulását hozta magával. Egyszerű megfogalmazással, a külső erőforrások bevonásának fejlődésével a személy, az individuum, az energiák növekvő hányadát fordíthatta önmagára, méghozzá úgy szellemi, mind fizikai értelemben.

A másik – és sajnálatosan látványos – következtetésünk, hogy ennek a felszabadulási folyamatnak vannak határai, amelyek átlépése a társadalom kaotikus széteséséhez vezet. Az egyik ilyen átléphetetlen határpont a működőképes társadalom fenntartásához a család.

A család a történelem folyamán bizonyosan mindig is válságban volt, mert mélyebb elemzések nélkül is átlátható, hogy a mély érzésekkel és érzelmekkel átitatott természetes származási kötődéssel ellentétben mindig is rendkívül sok egyéb külső inspiráció vagy egyszerű érdekeltség hatott, ami a házasságok történetiségét drámákkal és tragédiákkal szegélyezi. S mi sem lenne természetesebb, mint ezektől a drámáktól megszabadulandó, levetkőzni a házasság intézményét, s helyette valamilyen jobb létezési formát megvalósítani. Azonban a házasság intézménye nem véletlenül élt túl minden korfordulót, és nem véletlenül foglal el jelentős helyet minden kultúrában – egy életképes társadalomban a drámáival és tragédiáival együtt is nélkülözhetetlen. Nem jó vagy rossz, hanem nélkülözhetetlen.

Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem nőjogi kérdések miatt, hanem a házasság, a család funkcionális megközelítésének következtében fokozottan irányul a figyelmünk a nőre, illetve a nő mindenkori szerepére a családban/társadalomban. S mivel a jelen individualizmusában a nő bizonyosan csakis megnövekedett társadalmi súllyal tudhatja megőrizni a család működőképességét, a nem kis tehertételként jelentkező ellenhatások és önkényes véleményformálásokkal szemben indokolttá vált a női szerep, a női lét mélyebb és elvontabb értelmezése. Ezen belül a nő társadalmi szempontból értelmezhető különleges szerepe a házasságkötéssel kezdődik meg, ami miatt első pillantásunk a házasságba lépő nőre, tehát a menyasszonyra esik.

Eltekintve az „asszony” és „menyasszony” szavak etimológiai elemzésétől, csupán rápillantva a különböző népek házassági szertartásaira is nyilvánvalóvá válik, hogy a házasságkötés folyamatának mozzanatai, szertartásai mind a nőre, a menyasszonyra irányulnak. Egy centrális erőtér a nő köré, a női centrum köré rendeződik. A női szépség, a szépségben megjelenő gyönyör ígérete az, aminek a férfi immár megadja magát, belátván, hogy nem tudja tovább nélkülözni, s ezt az óhajt félreérthetetlen elköteleződésként értelmezve tudja a nő önmagát szintén elkötelezni.

S nekivágva együtt az ismeretlennek, a férfi végül egészen mást kap feleségétől, mint ami a lángolás idején motiválta. Mert egy társ, egy igazi asszony, csakúgy, mint a sakkban a királynő, mindent megszervez, mindent elrendez abban a környezetben, amiben a férfinek királyként az országát kell birtokba vennie. A királynő a részére biztosított szabad mozgásával megoldja a létezést, s a koronát hagyja a férfira.

Ezek a szavak ma talán túlromantizáltnak tűnhetnek, azonban közelebbi vizsgálatban akár az intézményi formákon kívül vállalt őszinte kapcsolatok is, és a sok évszázadot megért házasságkötési hagyományok is egy ilyen motívumrendszer szerint manifesztálódnak. A részletekben lehetnek jelentős eltérések is, de mindazok a lényeges fordulatok, az eljegyzéstől a leány kikérésen át, a szándékot megpecsételő szertartásig, azután az élet forgatagába átvezető lakodalomig ezt a központi motívumot járják körül. Ezért fontos ma számba vennünk mindazokat a ránk hagyományozódott szokásokat, emlékeket, amelyek elérhetők a menyasszonyság jelentéséről, mert mindebből messzemenő következtetéseket lehet levonni a nőnek az aktuális divatoktól, felfogásoktól vagy éppen ideológiáktól független, közvetlenül a létbe ágyazott és nem megváltoztatható jelentéséről, szerepéről, funkciójáról.

Örök érvényű kérdés ugyanis, hogy vajon az élet teljessége szempontjából vannak-e olyan egyéb, pótolhatatlan női funkciók, amelyek megfelelő bázisát jelenthetik a nő személyes és közösségi értékének? S vajon ezek a funkciók megfelelő méltányossággal érvényesülnek-e a személyes és közösségi létben? A személyes és társadalmi szintű döntések alapját képezve ugyanúgy meghatározó hatásúak-e a társadalmi mozgásokban, mint a maszkulin hőskultusz és technokrácia? Mert kétségtelen, a női funkciók működése nem oly zajos és nem oly látványos. Mégis, talán ezek valós fontosságuk pozíciójába emelkedve az egyedüliek lehetnek, amelyek útját állhatják az öles lépésekkel haladó dehumanizációs folyamatnak.

Major Gyöngyi