A női dimenzió - - IV. évfolyam 1–4. szám
Major Gyöngyi: „Házasságkötés egykor és ma” című konferencia köszöntője
Tisztelt Hölgyek és Urak![1]
A Kortárs Női Reflexiók Fóruma és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket a Magyar Nemzeti Múzeum „Magyar menyasszony” című kiállítás kapcsán megrendezett konferenciánkon.
Tűnhetne úgy, mintha minden nőnek és kislánynak a menyasszonysághoz, a menyegzőhöz fűződő archetipikus belső képe iránti nosztalgiából foglalkoznánk konferenciánk mai tárgyával, a Házasságkötéssel. Azonban ettől sokkal komolyabb okról van szó.
Van egy állandóságát évezredeken és kultúrákon át megtartó, rendkívül fontos értelmezési rétege a szóban forgó aktusnak és az azt körülvevő szertartások rendszerének, ami – úgy tűnik – még az éles szemű nőmozgalmak tekintetét is elkerülte.
S talán éppen azért kerülte el, mert a valóban maszkulin meghatározottságúvá váló kultúrán belül ez olyan anomália, ami talán matriarchális gyökerekkel, de patriarchátuson belül – jellegéből semmit sem elvesztve, ma is ugyanazzal a funkcióval része az életünknek. Ez pedig a menyegző – polgáriasultabb nevén az esküvő –, aminek centrumában nem más, mint a menyasszony áll.
Tehát félreértésekkel és mindenfajta emancipációs törekvéssel szemben hangsúlyozandó, hogy a menyegzőnek van centruma, és abban nem a vőlegény, nem együtt az ifjú pár, hanem a menyasszony áll. A menyegző ugyanis nem egyéb, mint a női szépség örömünnepe.
A menyegzőre azért kerülhet egyáltalán sor, mert a férfi egy nő gyönyörűségének ellenállni nem tudván, végre megadja magát, hogy szabadságáról lemondva életét ennek közelében tölthesse: ez a szépség győzelme az erő fölött.
Minden erről szól a menyegző előtt és a menyegző közben: a lánykérés, azután a menyasszony kikérése, a menyasszony búcsúzása anyjától, a legénybúcsú és a menyegző különböző szimbolikus mozzanatai.
– Mondhatnánk, aki nem hiszi, járjon utána.
És mi úgy döntöttünk, hogy utánajárunk. Mégpedig azért, mert véleményünk szerint – ha ez a szimbolikájában ma is átélt tartalom évezredeken át fenn tudott maradni, akkor nyilvánvalóan olyan üzenetet hordoz, ami független kultúráktól, divatoktól, hóbortoktól, hanem az emberi létezés teremtett-természeti talapzatához kötődik.
Éppen ezért ebben látjuk lehetőségét az olyan harmonikus létforma megtalálásának, aminek hiánya leginkább az azonos indíttatással, mégis szomorú sorsra jutott házasságok forgatókönyveiben érhető tetten.
A mai értékválságos időkben tehát látunk egy olyan biztos pontot, amiből elindulhatunk. Harmóniát attól várunk, ha az a tiszta szándék és az a centrális erőtér, ami a menyegzőn még jelen van, fenntartható létszervező erővé válik egy életen keresztül.
[1] A köszöntő a Magyar Nemzeti Múzeumban 2024. január 19-én a „Házasságkötés egykor és ma” című konferencián hangzott el.
A tudomány rovatban a konferencia előadásainak írásos anyagát tesszük közzé.