A női dimenzió - - III. évfolyam 3. szám

Idősebb Pieter Brueghel már életében elismert festő volt. Képeire a legmagasabb körökben tartottak igényt, jóllehet témáit főként a mindennapi életből merítette, és biblikus tárgyú alkotásaira is rányomta bélyegét festői szemlélete, mely a megmutatásra érdemest nem a különösben, a rendhagyóban vagy a botrányosban kereste, hanem a teremtés mindenben megnyilatkozó harmóniájában.

Ha nem is tudnánk róla semmit, képeit látva bizonyosak lehetünk benne, hogy szerette az életet, és szerette az embereket. Mindent akként festett meg, amilyennek látta. Nem idealizált, nem kerülte az esettséget és az elesettséget sem, és mindent elfogadással, megértéssel, együttérzéssel ábrázolt – mondhatni, nem az élet, hanem a létezés festője volt. A képein megidézett látvány a létezés metafizikai mélységeibe hatolt. Meditációs objektumokat helyezett elénk. Megfelelő elmélyedéssel, érteni véljük a középkor végi ember létélményét. Még nincsenek gépek. Még csend van, és csillagos ég, és kitettség a természetnek, a ma már ismeretlen nyers erőknek. Mégis, az egész végtelenül szép.

Az évkör, mely rendet szabott az élet folyásának, sok művészhez hasonlóan, Pieter Brueghelt is inspirálta a maga misztériumával. A csorda visszatérése című képe egy hat darabból álló ciklus része, és az őszt jeleníti meg. Az ősz a régi embernek a termények betakarítását, a télre, az életből való visszahúzódásra felkészülés időszakát jelentette.

A fákról már eltűntek a levelek, az ég komor felhőktől terhes, a háttérben a folyó hideg-fémes színei. A táj szinte kihalt, amivel erőteljes kontrasztban áll az előtér, ahol a csorda vonul haza. Itt nagy erők feszülnek – a nagy testű állatokat erőtől duzzadó férfiak hosszú rudakkal terelik a megfelelő irányba. Szinte halljuk a tehenek bőgését, a lábak dobogását. És itt, ezen a mozgalmasságon még elömlenek a meleg sárgák, s valamelyest átvetülve, a folyó túlpartját is elevenítik. Mégis – amint az ősz –, úgy ezek a kései hazatérők is már nem a kibontakozásról, hanem az elnyugvásról üzennek.

A mainál egyszerűbb világon felmutatva, az elnyugvás csöndjében tanuljuk Pieter Bruegheltől azt, ami a létezés teljes eszköztelenségében is élet és öröm.

(Szerk)